Kosár
- No products in the cart.
Végösszeg:
0 Ft
Első alkalommal vehettem részt a MUS-E művészeknek és pedagógusoknak meghirdetett nemzetközi tréningjén, Németországban. Az utazás azonban nem várt izgalmakat hozott. Hajnali fél négykor csörgött az ébresztőm november 21-én: indulás a
Szász István, ismertebb nevén Bődi Pista a Belső-Mezőségen található Buzában született. Az egyike a még ma élő jeles énekeseknek, akik a népzenét, néptáncot gyermekkoruktól kezdve magukba szívták – ahogy az
A Muravidéki Dalárda a „Határtalan férfiének” című projektnek köszönhetően alakult meg. Tagjai a térség több pontjáról származnak, az együttest a népzene és a népdalok szeretete hozta össze. Az eredetileg alkalmi
A 2014-ben alakult Csádé zenekar fiatal zalai népzenészekből áll. A zenekar már a megalakulástól kezdve törekedett arra, hogy a Kárpát-medence színes zenei világának repertoárjából minél többet elsajátítson. Legfontosabb céljuk, hogy
A Tarsoly zenekart 2010-ben, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói alapították. A Fölszállott a páva televíziós vetélkedőben 2013-ban, mint középdöntős zenekar szerepeltek, majd 2018-ban a Döntők döntőjében is megmérettethették magukat. A zenekar fennállása
Csörsz Rumen István zenész, irodalomtörténész, a BTK ITI főmunkatársa, 1988-tól a MusicaHistorica együttes vezetője. Kobzos Kiss Tamás és az Óbudai Népzenei Iskola hajdani növendékekéntnépzene és régizene párhuzamos bemutatására és kutatására